Voltam már régebben is MR vizsgálaton talán kétszer is, úgy rémlett nem olyan gáz, de az idő ugye megszépíti az emlékeket. Akkor hát ma irány a cső, megint! Remélem beférek… Szerencsére itt azt írják, hogy extra széles a gép (képzelem milyen lehet akkor a többi).

Rutinosan felfekszem az asztalra, fejem beraktam a fejtartóba, kaptam zajszűrős fülest (ez új, korábban szerintem nem adtak ilyet), megkaptam a pánikgombot (pumpát) és meglepetés elemként még ráraktak az arcomra egy ilyen facemask jellegű rácsos dolgot, mint vmi amerikai focistának. Kicsit ilyen fejkaloda feeling, de, semmi pánik, annyira nem zavaró.

Laza vagyok.

Ekkor hirtelen felemelték a felületet amin feküdtem és nagyon közel kerültem a cső bejáratának a tetejéhez. Erről nem volt szó, hogy ilyen közel leszek! Amíg toltak be szerencsére volt annyi eszem, hogy gyorsan még kikiabáltam, hogy csukva tarthatom-e a szemem odabent. Ha a pár centire a fejemtől levő csőplafont kellett volna nézegetnem belülről a facemask rácsain keresztül lehet, hogy sűrűn nyomkodtam volna a pánikpumpát.

Indul a gép, jönnek az ismerős fura kopogó hangok. De jó ez a füles, adhattak volna ilyet korábban is. Csukott szemmel számolom a kopogásokat.
– Egy-két-há-négy, egy-két-há-négy…

Tök zen vagyok.
Minden szuper.

Figyelek a légzésre, nehogy bepánikoljak itt ebben a mágneses koporsóban, számolom a hangokat, nyolcadokra váltott a kopogás:
– Egyet-kettőt-hármat-négyet, egyet-kettőt-hármat-négyet…
Szerintem egész idén nem voltam ilyen nyugodt, lehet otthon is relaxálnom kellene valahogy így nagyon fókuszáltan.

És akkor jöttek a gondolatok.

Mit is mondott az előttem levő néni? Hallottam valamit fél füllel amikor ő kifelé jött én meg már öltöztem le. Hogy a cipőjét majdnem behúzta a mágnes? Fú, de para lehetett. Vajon biztos nincs bennem fém? Nem felejtettem el kipakolni a zsebeimet? Mondjuk ez eddigre már biztos kiderült volna. De para, hogy ilyen közel vagyok a cső tetejéhez, mi van ha megbolondul a gép és gondol egyet és felemeli még jobban a fekvő részt és odapasszíroz a tetejéhez belülről. Ó, hallgass már agy, micsoda baromság ez! Ne gondolj rá! Ne! Mondom Ne!

Közben megy tovább a kopogás, inkább számolok tovább.
– egyet-kettőt-hármat-négyet, egyet-kettőt-hármat-négyet..

Minden szuper megint, nem fog felpasszírozni a plafonra az MR, micsoda őrült gondolat volt ez. Relatív kényelmesen fekszem, igaz amikor betoltak úgy megijedtem, hogy most vettem csak észre, hogy az összes izmom megfeszítve maradt, a vállam kb a fülemnél van és mindenem ilyen fura kényszertartásban ragadt. Vajon megmozdulhatok, ha most épp nem kopog a gép? Hm, de régóta csend van. Fura. Vajon most ment ki, aki kezeli a gépet és vitte ki az előttem levőnek a CD-t? Gondolom csak nem hagyna itt a csőbe töltve addig. És ha mégis megbolondul a gép és felnyom közben a plafonra??! Na, menjünk csak vissza zenbe inkább! Légzés, koncentrálj!

Nyugi van, mindjárt elalszok. És akkor hirtelen rántás és kihúztak a gépből. Tökre megijedtem, nem számítottam rá, még korainak tűnt. Az is volt. Ekkor ugyanis közölték, hogy lefagyott a gép, szóval most újra kell indítani. Hogy mi?! Lefagyott az MR? Vissza kell majd mennem? Ne már!

Amíg ez megtörténik addig ott fekszem kihúzva a gépből, fejem a kalodába zárva és várakozok. Nézzük a pozitív oldalát, legalább kiszedtek addig. És megint jönnek a gondolatok…

Mi van, ha újrainduláskor alaphelyzetbe áll az ágy és mit tudom én, betol teljesen a csőbe ütközésig, aztán meg feltol a plafonra? Hülyeség. Miért csinálna ilyet? Egyébként még jó, hogy csak a fejemet nézik, ha teljesen betolnának a csőbe nem tudom mit csinálnék. Mondjuk szerintem beszorulnék.

Még mindig kitolva várok. A fejem felett a cső bejáratánál van a gépen egy kijelző, így fejjel lefelé, az arcom előtt levő rácsok mögül próbálom leolvasni mi lehet rajta. Nem viccelt az ember, tényleg újra indítja az MR gépet. Hirtelen beránt egyet az ágy, amin fekszem, ijedtemben majdnem leesek róla. Tuti most halok meg. Szerencsére nem, viszont a restart nem sikerült, megint fekete a képernyő, pedig az előbb már láttam, hogy kiírta a menüt. Várok tovább. Annyira tipikus, hogy pont nekem kell kétszer is bemennem a csőbe. Megint beránt az ágy, de most nem csak ijesztget, hanem vissza is tol a koporsóba. Úgy tűnik sikerült összeszednie magát az MR-nek. Akkor folytatódhat a kopogás.

Vajon elölről kezdik? Nem, szerintem nem, most máshogy kopog a gép. Elkezd rázkódni az ágy is, tisztára ilyen nem tudom hány D-s élmény. Egész vicces. Na, hol is tartottam? Légzés, számolás, zen, mindjárt elalszom megint.

Viszket a szemem.

Mekkora hülye vagyok, hogy amíg kitolva várakoztam nem vakartam meg, most meg nem mozdulhatok. És miért van már megint minden izmom megfeszítve kényszerpozícióban? Direkt elhelyezkedtem kényelmesen amíg kint voltam. Hogy történt ez már megint? Hirtelen úgy érzem mindkét szememben óriási csipa van, amit azonnal ki kell szednem. Jó, nyilván kibírom, meg amúgy sincs ott semmi, csak nagyon ráérek gondolkozni. Még szerencse, hogy nem kell köhögnöm. Vagy tüsszentenem. Jajjajj, veszélyes vizekre evezel agy, térjünk vissza a légzőgyakorlatokhoz inkább!

És akkor hirtelen megint kihúztak, pedig már olyan jól elvoltam.

Vége, kész vagyunk, várjak kint, 10 perc és kapom a CD-t. Jól van, sima ügy, tök jól kibírtam az egészet, nem volt semmi klausztrofóbiás pánik, boldogság van, gondolatban jól vállon veregetem magam.

Várok. Nem 10 percet. Gyanús… Végre mondják a nevemet, mindjárt adják a CD-t és már itt sem vagyok. De nem. A lefagyás miatt nem sikerült az egyik felvétel, még egy öt percre vissza kellene bújnom a csőbe. Harmadszor.

Ezek szórakoznak velem! Ha akarok persze visszajöhetek máskor pótolni a hiányzó részt. Nem akarok. Bemegyek, levetkőzök megint és várom, hogy szóljanak. Előbb egy teljes újraindítást kell csinálniuk, az tovább tart mint ami az előbb volt. Az öltözőből hallom, hogy már az MR supporttal beszélnek telefonon, hogy akkor hogy is kell ezt pontosan, mit kellene megnyomni és miért ír ki még több errort a gép mint eddig és miért nem működik a mágnes meg egyebek. Nem túl biztató. Én már lassan feladni készülök itt nekivetkőzve a dolgokat, de végül nagy sokára csak sikerült életet lehelni a supportnak távolról a szerkezetbe. Irány a cső! Ma már harmadszor…

(A kiemelt kép illusztráció, forrás: Pixabay)