Miközben itt volt a favágó, sajnos a másik szuperképességemnek hála – ami nem tudom, hogy áldás-e vagy átok, de minden bogarat megtalálok, még sötétben is – felfedeztem valamit.

Szóval én pesti vagyok, és irracionális félelemmel teli undorral fordulok mindenféle rovar felé. Nyilván van azért egy toleranciaküszöböm, ami valljuk be nem túl magas, de azért igyekszem ezt kitolni, főleg, amikor a telken vagyunk. Feszegetem a határaimat, végül is ez (is) az egésznek a lényege, hogy kiléptünk a komfortzónánkból, és valami teljesen mást csinálunk, mint eddig. Szerintem én túlságosan is kiléptem belőle.

Megegyeztünk Timivel, hogy lehet vidéki birtok (ő nagyon vágyott kertre, én meg egy kis házra), de a rovarhelyzetet ő intézi. Persze csak a házban, oda ne jöjjenek be, egyébként a természet az övék (is).

Nézem a teraszról ahogy dolgozik a favágó, egyszer csak felnézek, és a terasztető alatt ott figyelt egy olyan rohadt nagy gusztustalan pók, amilyet élőben még soha nem láttam, de nem is szeretnék többet.

Ráadásul pont a lépcső felett volt, úgyhogy bármikor a nyakamba ugorhatott volna, amikor épp jövök-megyek, ha netán szövögetett volna ilyen jellegű terveket. De ez nem ám ilyen pesti „Gyere gyorsan, itt egy nagy pók!” volt, hanem a potroha körülbelül dió nagyságú, undorító barnás színű és úgy ahogy van gusztustalan az egész. Ha csak rágondolok máris öklendezem kell. (Bence szerint ez egy haspók volt.)

Mindössze egy fél pillanatra láttam, mert reflexszerűen elkaptam a tekintetem, nehogy túlságosan beleégjen a retinámba a látvány – mindhiába – és egyből lepörgött lelki szemeim előtt, hogy Timi majd leveri onnan, és a brutálisan nagy potrohából ezer kicsi pók fog szétszaladni, és ilyen horrorfilmbe illő jelenetek zajlanak majd le. Tehát, pók észlelve, öklendező reflex elnyomva, sikítva hadonászó reflex szintén erősen kontroll alatt tartva – mégsem vagyunk egyedül ugye – és az összes hidegvéremet megőrizve lesétáltam a horrorlépcsőn Timihez, aki épp a favágóval beszélgetett. Diszkréten jeleztem, hogy én itt valamit találtam, ami azonnali beavatkozást igényel, és amúgy is nézze meg, mert ilyet még tuti nem látott ő sem, aztán intézkedjen.

Mint kiderült Timi már tegnap este(!) amikor megérkeztünk észlelte a lényt, de nem csinált semmit, mert késő volt és nem akart foglalkozni vele. Inkább megvárta amíg másnap délután megtalálom és traumatizálódok a látványtól. Éppen próbálom megkedvelni a telket és felszámolni a rengeteg irracionális(?) félelmemet, mégiscsak egy külterületi, lepukkant, nem annyira gondozott területről van szó, ahol elég sok undi dologgal meg kell küzdenünk, főleg így az elején.

Aragog febukkanása nem segít nekem ebben.

Szerintem egyébként ő is félt kicsit tőle, mert eléggé unszolni kellett, hogy cselekedjen. De megoldotta.

Én nem tudom mit csinálnék, ha nem kezelné a bogárhelyzetet immár 15 éve. Valószínűleg még mindig ott rohangálnék körbe-körbe a kezeimmel hadonászva és közben jó hangosan sikítozva.

Timi hősies beavatkozásának hála a pókveszély végül elhárult, és szerencsére nem vált valóra az általam korábban vizualizált helyzet sem a potrohból kiszabaduló „kicsinyekről”.

Miután ezt letudtuk, fura hangra lettünk figyelmesek. Mindketten azt hittük, hogy az áram hangja, és hogy mégis valami gond lett a vezetékkel a rálógó fák miatt. Nagy szerencse, hogy még ott volt a favágó és felvilágosított minket, hogy amúgy ez sáska, különben végig ezen paráztunk volna. (Én szerintem még be is jelentettem volna az áramszolgáltatónak. Kicsit se néztek volna hülyének.)

Khm, sáska. Meg is nyugodtam meg nem is.

Azóta pont olvastam, hogy valakinek a kertjét idén nyáron teljesen letarolták a sáskahadak és leették az összes levelet mindenről. Nem is tudtam eddig, hogy ilyen tényleg létezik – mármint itt nálunk, és nem csak valami távoli kontinensen vagy rémmesében. (Akarom én ezt a vidéki életet?)

Egyébként azt is megtudtuk tőle, hogy az előző nap a gyerek által talált fél agancs (későbbi nevén Agi) egy négyéves dámszarvasé volt. Na nem a gyerek találta igazából, hanem a kettővel arrébb lévő szomszédunk rejtette el Bencének a telkünkön az agancsot a diófa alá jófejségből, hogy ő „találjon” rá. Nagyon bejött ez az ötlet, mert Bence teljesen odáig volt érte, és két napig le sem tette Agit. Ha tehette volna, akkor azzal is alszik. Mi mondjuk annyira nem díjaztuk ezt, mert folyton a saját és a mi szemünk előtt hadonászott vele.

De közel sem ez volt az élővilággal kapcsolatos összes élményünk ez alatt a pár nap alatt.

A favágás előtti éjszaka fura zajra ébredtünk. Félálomban ez valami távoli, nagyon furcsa kutyaugatásnak tűnt. Aztán felébredve megállapítottuk, hogy ez bizony nem kutya, vagy ha igen, akkor sürgősen állatorvoshoz kellene vinni.

De akkor mi? Én ilyen nagyobb négylábú állatra tippeltem, talán szarvasra vagy valami hasonlóra. Először a ház előtti részről hallottuk nagyon közelről, szinte már a terasz környékéről, aztán idővel inkább a ház mögött járt, szintén nagyon közel. Ki nem láttunk a házból, mert be voltak csukva a zsaluk, de egyébként is koromsötét volt odakint, úgyhogy nem volt jelentősége ennek. De nagyon sokáig „ugatott” ez a valami, legalább 20-30 percig. Elég fura volt. Az internet szerint szarvas járt nálunk (vagy róka?). Mondtam is Timinek, hogy látod, itt akkor sem alhatnánk nyitott ablaknál, ha lenne szúnyoghálónk. (Ez a kijelentés másnap megerősítést nyert.)

A háló ablaka szó szerint egy domboldalra nyílik, ami meg egy erdőbe vezet, úgyhogy még véletlenül beugrana valami állat hozzánk, aki jön lefelé a dombról és elnézi a térképet. Hirtelen még az egyébként utált zsalugáter – mert nem tudok miatta szúnyoghálót feltenni – is kedves lett a szívemnek, mint plusz védelmi vonal. Azért örülök, hogy szarvas volt és nem valami kóbor kutya, az ijesztőbb lett volna, főleg, hogy nincs még kerítésünk.

De ez még nem minden!

Amikor itt volt a rovarirtó, akkor Timi valami madzagot keresgélt a pince épületében a régi szekrényben, amit itt hagyott az előző tulaj nekünk, és amikor kinyitotta az egyik szekrényajtót, ott ült két pele. Mindhárman nagyon meglepődtek.

A két pele rajzfilmfiguraszerűen kikerekedett szemmel nézett, hogy hát ez meg ki – gondolom nem nagyon láttak még embert – Timi pedig még kiabált is ijedtében, mert nyilván ő sem számított erre. Aztán újra rájuk nyitotta az ajtót, hogy beazonosítsa, hogy mit is látott, egeret vagy mókust, vagy mik laknak a szekrényünkben, és hát pelék. Ráadásul nagy pelék. Szóval nincs nagy baj, védettek, aranyosak. És abban az épületben végül is nem zavarnak annyira senkit. Mondjuk büdös a kakijuk, de majd kitakarítunk náluk. Pont szét akartuk szedni ezt a rozoga szekrényt most nyáron és elvinni a lomtalanításba, de így inkább nem bolygattuk meg az otthonukat. Majd jövőre.

Attól azért kicsit tartok, hogy hamarosan családot alapítanak a szekrényünkben.

Mint kiderült, a pelék nem csak véletlenszerűen voltak a polcon, hanem részben ott is laknak, de még nem teljesen világos, hogy az a hálószobájuk, a vécéjük, vagy mindkettő egyszerre. Azt hittük, hogy a padláson fészkelnek, de nem. Vagyis nem teljesen. Ők inkább a szekrényt választották. Viszont ennek köszönhetően később Bence is meg tudta nézni őket, aki nagyon szereti az állatokat, úgyhogy teljesen bezsongott ettől, hogy peléink vannak. Egyszer sikerült alváson is kapni őket összegömbölyödve, az különösen tetszett neki. El is döntötte, hogy ezentúl a pince-présházra Peleházként kell hivatkozni.

Persze nem zaklatjuk őket folyton, összesen talán négyszer látták a peléket eddig. Én egyelőre egyszer sem, de jól van ez így. Illetve egyszer napközben átugráltak a Peleházból a faházunkra, és pont nyitva volt az ablakunk, szóval kicsit megrémültünk, hogy véletlenül oda ugrottak be. De nem, a tetőre mentek. Tényleg jobb, ha nem alszunk majd nyitott ablak mellett, itt aztán szó szerint bármi bejöhet.

A telken egyébként szinte semmi sem terem, egyik gyümölcsfa sem, a dió sem, talán két rozzant szilvafán láttam összesen három darab szilvát, de a mogyoróbokraink rogyásig vannak mogyoróval. Nem csoda, hogy beköltöztek mellé a pelék. Na meg egy mókus is rájár. De jut mindenkinek bőven.
(Update: nekünk egy szem sem jutott végül. De szó szerint egy darab sem.)

Gólyánk is van.

Na nem saját, de többször jött már a szántónkra látogatóba. A faluban több gólyafészek is van, szeretik ezt a környéket. Egyszer éppen a kertben fürödtem a zuhanysátorban, amikor azt láttam, hogy leszállt egész közel hozzám egy gólya. Nem tudom ki lepődött meg jobban, mindenesetre ő hamar távozott.

Van egy cuki fácáncsaládunk is, bár ők inkább tavasszal-nyár elején voltak aktívabbak, akkor sokszor kiabált a kakas, olyan jó volt hallani, hogy napjában többször is bejelentkezett a jellegzetes hangján. Mostanában kevésbé halljuk, de még megvannak. A gyerek néha talál fácántollat, úgyhogy ők is lejárnak a ház környékére időnként.

Az egyik nappali birtokbejárás alatt láttunk a közelben egy elrohanó szarvasfeneket is. Nem is nagyon van értelme ültetni bármilyen fát addig, amíg nincs kerítésünk, mert tényleg gyakoriak errefelé a szarvasok, és sajnos mindent tönkretesznek.

A jó ég tudja mi jár még hozzánk, főleg éjszaka. Akartam kirakni mozgásérzékelő lámpát, de szerintem teljes stresszben lennénk, ha azt nézegetnénk, ahogy percenként felkapcsol éjszaka valamire. Talán majd később rakok ki vadkamerát, biztos érdekes lenne, amit látnánk rajta.

Vagy megmaradunk a boldog tudatlanságban, még eldöntöm.

---

Következő rész – 7. Az elvadult szomszéd

Előző részek:
5. A Favágó
4. A Rovarirtó
3. A fürdőszoba
2. A birtok
1. Úton az ügyvédhez
0. Előszó

(a kiemelt kép illusztráció, forrás Pixabay)