Kiderült, hogy sok hangyánk van. Inkább rengeteg. De ilyen brutálisan nagyok.

Jó, én városi gyerek vagyok, ez biztos normális itt a természet közepén. A ház sarkához menetelnek tömött sorokban, szóval azért zavar a dolog valamennyire. Házon belül viszont csak egy-két felderítő egyed jelent meg amikor észrevették, hogy sok év elhagyatottság után újra elkezdtek ide emberek járni, és úgy gondolták, hogy érdemes lenne szétnézni, hogy mit lehet itt enni.

Én meg úgy gondoltam, hogy jobb, ha megakadályozom a felderítő visszatértét a többiekhez, és udvariasan kitessékelem a házból.

De én még ilyet nem láttam!

Közelítettem felé egy papírtörlővel és rendesen bekapcsolta a nitrót és elkezdett SZALADNI előlem. Nagyon gyors volt! Aztán egy doboz széléről – körülbelül csípő magasságból – LEUGROTT és a mélybe vetette magát, mint valami akcióhős és rohant tovább! De szó szerint leugrott a „szakadékba” (a padlóra). Szóval ilyen mutáns hangya, na.

De legyen, amíg nem jönnek be belülre a házba, addig végül is eléldegélünk egymás mellett, bár elég kellemetlen, hogy a teraszon vonulgatnak tömegesen ezek a gigantikus hangyák. Majd foglalkozunk ezzel is, ráér.

Mígnem egyik nap teljesen véletlenül megtudtam, hogy létezik olyan, hogy faodvasító lóhangya.

Faházunk van, szóval ez nagyon nem hangzik jól. Már amikor meghallottam ezt a nevet teljesen biztos voltam benne, hogy a furcsa hangyáink ilyenek. Aztán elolvastam a leírásukat és nem volt kérdés, hogy ők azok. Azért még a Google Lens-szel megnéztük, hogy hátha mégsem, de azok voltak.

Nincs mese, cselekedni kell, ezek megeszik a házunkat!

Főleg, hogy láttuk, hogy a vonulási útvonaluk a házunk sarkához vezet, ahol eltűnnek. Tuti kiették már a fal egy részét. Nem hiszem el! Ilyen szerencsétlenek is csak mi lehetünk, hogy veszünk egy fából készült házat és pont ilyen faházevő hangyáink vannak.

A rovarirtó így hirtelen első számú prioritás lett, gyorsan hívtunk is egyet. Persze amikor jött, akkor egy darab hangya sem volt sehol. Befújkált mindenhova, ahol láttuk, hogy járkálnak, de nem történt semmi. Ki kellett volna menekülniük százasával, ezresével, de sehol semmi.

Megmutattuk neki a fiatal, félig-meddig beteg cseresznyefát, mert a házunk sarka és aközött ingáztak, de szintén semmi. A rovarirtó kezdett csodálkozni, hogy minek hívtuk ki.

Van egy idős, nagyon beteg, részben korhadt cseresznyefánk is, hatalmas, gyógyíthatatlan sebbekkel kicsit odébb. Az teljesen menthetetlen, szörnyű állapotban van, mindenképp ki kell majd vágni, de gondoltuk azért idén még élveznénk az árnyékát, ráér még.

Hát nem ér rá.

Ott volt a fészkük. Csak úgy menekültek kifelé tömegesen és vetették magukat a mélybe a fa törzséről. Megkönnyebbültünk, hogy nem a házunkat eszik (még), ez a fa úgyis menthetetlen volt, így ez még a legkisebb rossz, ami történhetett.

A hangyák egyelőre eliminálva vannak, de idővel jönnek újak. A beteg fákat el kell tüntetnünk gyökerestől, és minden korhadt dolgot a ház közvetlen közeléből, mert azokba fészkelnek be. Ez szerencsére csak a két beteg cseresznyefát érinti.

Egyébként eléggé meggyűlik a bajunk a környékbeli szakemberek (vagy tulajdonképpen környékbeli bárki és bármi) felkutatásával, mert minden internetes találat Budapestre vagy esetleg Pest megyére vonatkozik. Sajnos kevés vidéki egyéni vállalkozónak van honlapja, vagy ad ki rá bármilyen találatot a Google, úgyhogy megszenvedünk ezekkel a helyzetekkel. Itt csak szájhagyomány és kapcsolati háló útján lehet embert találni bármire, nekünk pedig olyan még nincs. Tudom, Google helyett a kocsmában kellene kérdezősködnünk, de azt passzoljuk.

A kettővel arrébb levő szomszéd kaszálja a szántónkat a bálákért cserébe, úgyhogy most ő az egyetlen helyi kapcsolatunk.

De a lényeg, hogy van már kaszáló és bálázó emberünk, rovarirtónk és végre favágónk is a környékről. Már „csak” földmérő, villanyszerelő, támfalépítő/kőműves és földmunkás kellene a közeljövőben. Meg egy jó fatelep, de az nagyon.

Haladunk szépen lassan.

---

Következő rész – 5. A Favágó

Előző részek:
3. A fürdőszoba
2. A birtok
1. Úton az ügyvédhez
0. Előszó