Van nekünk egy másik szomszédunk, a Tibi.

Neki kettővel arrébb van a szőlője. Az övé a legelső terület, a miénk a harmadik. Nem is látjuk egymás birtokát, kettőnk közt az elhagyatott telek van a házunkra ránövő elvadult fákkal (a kocsmáros néni telke).

Tibit úgy ismertük meg, hogy éltünk éldegéltünk a kis birtokunkon, már jó pár napot eltöltöttünk ott, felfedeztük a területünket és kezdtük megszokni, hogy akkor mi hogy van itt. És akkor egyszer úgy este nyolc körül, mikor már be voltunk pakolva a házba és épp vacsorázni készültünk félig-meddig már pizsiben, akkor egyszer csak Timi közli, hogy VAN ITT EGY EMBER!

És tényleg, ott állt egy ember a teraszlépcsőnk aljában.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy még autót sem láttunk itt egy darabot sem soha, nemhogy egy random embert, aki teljesen váratlanul és hangtalanul megjelenik a teraszunk előtt. Nem volt ijesztő vagy ilyesmi, de körülbelül annyira váratlanul ért minket az egész, mintha leszállt volna egy helikopter a szántóföldünkre.

Timi megindult felé határozottan, mielőtt bejön vagy ki tudja mi. Én gyorsan kerestem valami ruhát magamra, szétnéztem, hogy mivel lehet leütni – biztos, ami biztos – és megnéztem, hogy mi újság.

Na így ismertük meg Tibit.

Bemutatkozott, meginvitált minket egy kis koccintásra, majd beszélgettünk. Nekem mondjuk pont akkor nem volt hangom, úgyhogy én nem. Elmondta, hogy mi hogy van itt, hogy ő azért hetente szétnéz, hogy minden rendben van-e a telkénél és rá szoktak nézni egymás telkére is. Ez mondjuk tök jó.

Ő gazdálkodik rendesen, meg az egész családja is, úgyhogy miután megtudta, hogy egyelőre nem tervezünk semmit a nagyobb földterülettel, mert a házra és a ház környékére fókuszálunk, megkérdezte, hogy nem kaszálhatja-e le a szántóföldünket. Mert akkor a fia bebálázná és vinné az állatoknak.

Nekünk ez nagyon jó így, mert akkor nem kell külön embert kerítenem, aki lekaszálja a területet pénzért, utána meg nem kell azzal vesződnöm, hogy eladjam a bálákat mindenféle helyi kapcsolatrendszer nélkül, hogy kijöjjek nullára vagy valamennyire pluszosan ebből. Úgyhogy nagy terhet vett le a vállamról és neki is jó az ingyen takarmány. Legalább van értelme a parlagon heverő földünknek.

Arról nem is beszélve, hogy már előre aggódtam, hogy hogy fogok ekkora területet megtisztítani fűkaszával. Olyan combközépig ért már akkor a gaz.

Tibiék szépen rendbe tették és végre megláttuk, hogy egyáltalán mi van a gaz alatt, mit is vettünk. Nagyon örültem ennek a megállapodásnak.

Na most Tibinek van egy olyan szokása, hogy ő bringával jár ki a faluból a szőlőjébe, úgyhogy esélyed sincs észrevenni, hogy épp ott tartózkodik.

Viszont időnként be szokott köszönni. Mivel se kerítésünk, se csengőnk, így nyilván egyszerűen csak besétál a házhoz.

Eddig mondjuk szerencsére nem jött a terasz aljánál tovább, nem tudom, hogy azért, mert addigra mindig észrevettük, vagy mert udvariasan ott várt, amíg nem fedezzük fel a jöttét.

Én azért ezt annyira nem díjazom, jobban örülnék, ha előtte ideszólna, főleg, mert elsősorban a késő délutáni, kora esti órákban szokott jönni.

Mi pont olyantájt szoktunk a kertben zuhanyozni jól megérdemelt jutalomként az egész napos koszolós, fárasztó munka után. És egy itteni fürdés elindítása azért viszonylag hosszadalmas folyamat.

Mindhármunknak kell elég vizet készíteni, megvan ennek az időzítése és a jól kidolgozott koreográfiája és nagyon bosszantó lenne, ha mondjuk ezt félbeszakítaná egy látogató érkezése. És bár egyedül is meg lehet oldani magát a zuhanyzást, de praktikus okokból ez kétszemélyes elfoglaltság, mert amíg az egyikünk fürdik, addig a másikunk adogatja be neki a cuccokat, pumpálja a vizet, meg ami még felmerül.

Szóval kicsit gáz, hogy mindig szorongva kell zuhanyozni a kertben, hogy na, tuti most fog beállítani a Tibi amíg itt állok pucéran a sátorban. Szerencsére még nem volt ilyen, de csak idő kérdése. Jövőre már remélhetőleg lesz kerítés, az majd feltartóztatja.

Amikor a házban a „vécében” szedtük le a büdi tapétát, akkor a komposztvécét ki kellett raknunk a nappaliba, hogy elférjünk, és egy fél napig ott használtuk. Akkor is izgultam, hogy remélem nem most jelenik meg és néz be az ajtón.

Szóval kicsit fura ez, hogy sehol senki, szabadság meg minden, de mégis van egy emberünk aki véletlenszerűen bármikor felbukkanhat.

Egyébként bármi van, fel is bukkan.

Például amikor volt a rovarirtó nálunk, akkor is fél óra múlva már ott volt megnézni, hogy mi történt. Nincs problémánk vele, kedves és próbál segíteni, ha valamilyen kérdésünk van.

Kicsit aggódtam, hogy nagyon a nyakunkra fog járni, de szerencsére azért nem. A saját dolgával foglalkozik és néha kedvességből hoz szőlőt, mustot, beköszön és ilyenek, úgyhogy ez így tökéletes. A családja is nagyon kedves. És így van egy helyi emberünk, akivel tudunk telefonon kommunikálni, ha szükséges.

Meg azért jófejség volt tőle, hogy direkt elrejtett egy kicsi szarvas agancsot a gyereknek a fűben.

---

Következő rész – 13. A három halál hete

Előző részek:
11. A tapéta
10. Némán
9. A Tüzép
8. A medence
7. Az elvadult szomszéd
6. Az élővilág
5. A Favágó
4. A Rovarirtó
3. A fürdőszoba
2. A birtok
1. Úton az ügyvédhez
0. Előszó