Nekiveselkedtünk, elkezdtük leszedni a faházban a tapétát. Ez tűnt a legsürgetőbb feladatnak, így ezzel kezdtük a belső munkálatokat.

Soha nem szedtünk még le tapétát, úgyhogy nem is tudtuk hogyan vágjunk bele. Szerencsére nem túl nagy utánajárást igényelt kideríteni, hogy van erre a célra dedikált szer. Beszereztük az Obiban, rákentük a falra és hajrá. Vettünk vödröket, hengereket, spaklikat és még mindenféle dolgot, ami hasznosnak tűnt a feladathoz. Persze legalább a felére semmi szükség nem volt, de jó lesz az még valamire.

Igazi családi munka volt, mindenki kivette a belőle a részét, beleértve a gyereket is. Lelkesen hengerezte a falat a tapétaoldóval és kaparta a maradványokat a kicsi spaklijával. Remélem ezek ilyen kellemes gyerekkori emlékek lesznek majd neki, mert ezért is csináljuk.

Ahogy haladtunk előre ezzel a művelettel, úgy könnyebbültem meg.

A tapéta undorító egy dolog. Ápol és eltakar.

Nem tudni, hogy mi rejtőzik alatta, de általában oka van annak, hogy azt használják. Itt ez sokszorosan igaz volt.

Közben a ház szaga is egyre jobb lett, ahogy hordtuk ki belőle a cigiszagú hulladékot, és a sok félig elszáradt poloskát. Nagyjából négy alkalom alatt végeztünk is az egész folyamattal. Nagy élmény volt négyszer is hazautazni Budapestre egy-egy nagy fekete zsák büdös-bogaras tapéta társaságában. A világvégi telek egyik hátránya, hogy nem jön a kukásautó és folyton haza kell cipelni a szemetünket.

Közben ugye jött az a meglepetés, hogy találtuk az újsággal kitömött illesztési réseket, ahol a fa szendvicspanel-elemek találkoztak egymással.

Mivel ez teljesen váratlanul ért, ezért nem tudtam rá előre felkészülni, nem volt semmilyen tervem. Ott helyben kellett rögtönözni ebben a felújítás-építkezés jellegű kérdéskörben, amihez egyáltalán nem értek. Az újságot mindenesetre kiszedtük, mert gusztustalan volt, de a rések nem maradhattak így nyitva, még valahogy beszivárognak ide mindenféle nemkívánatos dolgok.

Mi legyen? Fújjuk ki purhabbal vagy valami ilyesmivel? Mondjuk még purhabot se láttunk élőben, csak ennek a nevét ismerjük, mint valamit, amivel ki lehet fújni réseket.

Jobb ötletnek tűnt telefonos segítséget kérni Timi apukájától, mégiscsak ő ért ezekhez a dolgokhoz.

Szerinte gletteljünk.

Oké, az annyira nem gáz, glettet már láttunk, sőt, kicsit használtunk is már életünk során, az menni fog. Elmentünk, megvettük, és én bizony kigletteltem három ilyen illesztési rést padlótól plafonig. Egyelőre csak ennyi résünk volt (szerencsére), mert még a nappalinak csak a kisebb felén volt leszedve a tapéta. Az egyikben ráadásul a villanyvezeték is ment – korábban az újságpapír tömítés között – azt a rést is jó alaposan befalaztam.

Ezen a ponton álltam meg először és valahogy itt volt egy olyan érzésem, hogy na most hülyeséget csinálok és utólag erre a pillanatra nagyon káromkodva fogok visszagondolni. Erre minden bizonnyal sor is fog kerülni legkésőbb akkor, amikor villanyszerelőt hívunk.

Miután végeztem a gletteléssel azonnal jött is a felismerés, hogy hiszen ez a ház fából van! A fa pedig mozog. Ezek az illesztési rések bizony nem véletlenül voltak ekkorák és nem véletlen, hogy újságpapírral voltak kitömve. Hogy én mekkora hülye vagyok! Most akkor kaparjam ki a glettet, vagy mi legyen? És mi legyen helyette?

Nem véstem ki, az a három illesztés már úgy marad, ott egye meg a fene, de a többire kerestem valami más módszert.

Hosszas, éjszakákba nyúló kutatás után azt találtam jó megoldásnak, hogy ilyen szivacs nudlikkal (becsületes nevén Mapei Mapefoam-al) tömöm be a rést, és valami extra rugalmas hézagkitöltő akármit nyomok rá (Mapei Mapeflex PU 45).

Persze fogalmam sem volt, hogy a nudlikból milyen méretet kell venni. Mint később kiderült mindenfélét, mert nincs két egyforma nagyságú résünk. A Mapei boltban elég furán néztek rám, hogy miért veszek minden héten újabb 70 métert valamelyik méretből és vajon mit csinálok ennyi cuccal.

Elég nehéz olyan dolgoknak utánajárni, amiknek a létezéséről sem tudok, és fogalmam sincs, hogy egyáltalán milyen kulcsszóra kellene keresnem. Vagy hogy milyen boltban árulhatják őket. Na mindegy, megtettem ami tőlem telt, és a fentiek mellett határoztam el magam.

Hogy ez jó ötlet volt-e, fogalmam sincs. Rosszabb valószínűleg nem lesz tőle a ház.

Nagyon megnehezíti a dolgokat, hogy megközelítőleg nulla információt lehet találni az ilyen falazatú házakra alkalmas bármiről. Kérdezni se igazán lehet senkit. Na meg nem is értek hozzá egyáltalán, úgyhogy saját káromon fogok tanulni.

De nekem jó elgondolásnak tűnt ez a megoldás, mert a szivacs hurka össze tud nyomódni, ha szükséges, a hézagkitöltő amit rányomtam meg olyan rugalmas, hogy simán be lehet nyomkodni ujjal, úgyhogy szerintem eddig a lépésig jók vagyunk. Tud mozogni a fal amerre csak akar, de mégis le vannak zárva a rések. Most aztán már nem jöhet be semmi! (Plot twist, bejön.)

Hogy ez a megoldás kompatibilis lesz-e a következő lépésekkel, azt nem tudom. Még azt sem tudom teljesen, hogy mik lesznek a következő lépések. Az biztos, hogy ki kell majd festeni.

A bűzös poloskatanyát felszámoltuk, és lezártuk a potenciális bejáratokat. Egyelőre ez a lényeg.

---

Következő rész – 12. A másik szomszéd

Előző részek:
10. Némán
9. A Tüzép
8. A medence
7. Az elvadult szomszéd
6. Az élővilág
5. A Favágó
4. A Rovarirtó
3. A fürdőszoba
2. A birtok
1. Úton az ügyvédhez
0. Előszó